Hetedik fejezet

Kiléptem a fürdőszobából, a hajamat dörzsölgetve tartottam a nappalo felé, és amikor Iella felbukkant előttem, mosolyogva megkérdeztem tőle:

- Na, mit szólsz hozzá?

Iella sötétbarna szemét résnyire vonva méregetett, aztán biccen¬tett, és megállapította:

- Sehol egy zöld árnyalat.

- Remek - mormoltam, azzal a nyakamba akasztottam a hófehér törölölközőt. - Azt hiszem, beletelik egy kis időbe, mire megszokom a tükörképemet. Olyan világos a hajam, hogy már-már ősznek hat.

Iella a bal fülé mögé simította aranybarna hajának egyik tincsét, kijelentette:

- Annyi bizonyos, hogy idősebbnek tűnsz a valódi korodnál. A bajusz és a kecskeszakáll annyira megváltoztatja az állad körvonalát, hogy amikor felhívtál, alig ismertelek meg.

- Nem lehet, hogy ez a zöld szín miatt történt? - horkantam fel. - Sosem hittem volna, hogy egy hajfejtés ennyire bonyolult dolog.

- Corran, el kellett volna olvasnod a dobozra írt utasításokat! - Vágott vissza Iella.

- Megtettem - feleltem kurtán.

-És be is kellett volna tartanod valamennyit! - folytatta vigyorogva Iella. - Miután beveszed a metabolizáló anyagot, nagyon gondo¬lán kell ügyelned arra, hogy mennyi ideig hagyod a hajadon a színezőgélt. Ha eltolod az időzítést, gondjaid lesznek. Lettek is!

Megborzoltam a mellszőrzetemet, és megjegyeztem:

- Igen ám, csakhogy én az egész testemet be akartam festeni. És Időbe telt, mire lesúroltam magamról ezt a ragacsot.

- Ezért kellett volna szakaszosan csinálnod, és nem az egészet egyszerre - válaszolta Iella, azzal felkacagott, én meg elvörösödtem. Tetőtől talpig zöldben pompáztál, a smaragdtól kezdve a halvány árnyalatokig! Így viszont a szakállad illett a szemed színéhez!

- Lehet, de az örökkévalóságig tartott volna, mire összeszedem a megfelelő ruhákat! - jelentettem ki a piperkőcök modorában, aztán vigyorogni kezdtem. - De most legalább egy évig nem kell újra átesnem ezen a megpróbáltatáson.

- Ez igaz - erősítette meg Iella -, a metabolizáló szer rendszerint ennyi ideig marad meg a tüszőkben, de azért legyél óvatos! A különleges ételek befolyásolhatják az anyagcserét. - Nyújtózkodott egyet, és megkérdezte: - Ha már így szóba jött, mintha ebédet ígértél Volna. Hova akarsz vinni?

- Választhatsz - válaszoltam a vállamat vonogatva. - Az már tény, hogy az utóbbi hetekben nem nagyon gondoltam az evésre.

Iella a homlokát ráncolva meredt rám, és a fejét csóválva megjegyezte:

- Tudod, egy kicsit még most is haragszom rád. Úgy tudtam, barátok vagyunk. Eltűnik a feleséged, te meg nem hívsz fel, és nem beszélsz róla?

- Tudom, hogy ezt kellett volna tennem - válaszoltam bólogatva, és lehunytam a szememet.

- Átkozottul ezt kellett volna tenned! - csattant fel Iella, de nyomban ellágyult, és finoman megsimogatta a csupasz karomat. - Amikor elvesztettem Diric-et, te ott voltál nekem. Azt hiszem, nélküled nem tudtam volna túltenni magam a halálán. Sokkal tartozom neked, de akkor is rohannék segíteni, ha nem tartoznék.

Kinyitottam a szememet, és bátorítón rámosolyogtam, aztán letöröltem a könnyeimet a törölközőmmel.

- El akartam mondani - közöltem fojtott hangon -, de te az Új Köztársaság Titkosszolgálatánál dolgozol, és nem akartalak kínos helyzetbe hozni. Nem akartam, hogy a baráti kapcsolataid és a munkád ütközzenek. Nem, várjunk egy kicsit! Inkább úgy fogalmaznék, hogy ismerlek és tisztellek, és tisztelem benned azt, ahogyan a munkádhoz viszonyulsz. Tudom, hogy mindig azt tetted és a jövőben is azt fogod tenni, ami a lehető legjobban szolgálja mindenki érdekeit,és azt is tudom, hogy nem ezt akarom. Nem akarom, hogy úgy érezd, cserbenhagytál, amiért nem mondtál el semmit.

Iella bólogatott, majd rám villantotta azt az elnéző mosolyát, amit oly sokszor láttam már az arcán, aztán kijelentette:

- A bevetések előtti eligazításokon valószínűleg elmondták nektek az összes tényt, amit én tudok az Invidekről.

Felvontam frissiben kiszőkített szemöldökömet, és megkérdeztem: - De vannak szállongó pletykák is, igaz?

- Homályos, bizonytalan híresztelések - felelte Iella, majd lebiggyesztette a száját, és belevágott: - Szóval, az első támadások idején Leonia Tavira még méltóztatott leereszkedni a felszínre, és sétálni egyet a bandája által hátrahagyott romok között. A túlélők arról számoltak be, hogy páncélos alakok kísérték őt, férfiak és nők egyaránt. Egyszerre mindig csak egy. És ezek az alakok Darth Vaderhez hasonlítottak. Riizolo vallomását is figyelembe véve úgy gondoljuk, hogy legalább négy ilyen illető létezik. Megvakartam a tarkómat, és megkérdeztem:

- Mit értünk az alatt, hogy Vaderhez hasonlóak? Csupán azt, hogy maszkot és sisakot viselnek, fekete köpenyt hordanak, és hangosan szuszogva-süvítve lélegeznek, vagy pedig különféle trükköket hajtanak végre az Erővel? Például megfojtanak valakit, anélkül hogy hozzáérnének?

- Csak a megjelenésükről van szó - felelte Iella -, bár Riizolo határozottan állítja, hogy különleges teremtmények. Csakhogy én személy szerint nem igazán bízom a vallomásában. Szerintem azt mondja, amit hullani akarunk tőle, hogy aztán majd keressünk neki egy lyukat, ahol meghúzhatja magát. - Megvonta a vállát, és folytatta: - Mindazok alapján, amit Taviráról tudunk, alighanem ő erőlteti rá ezt az arculatot a szolgáira. Bizonyára úgy érzi, a Vaderre emlékeztető alakok révén ő maga az uralkodóhoz hasonlít. A jelentések egybevágnak abban a tekintetben, hogy Leonia rendkívül okos, viszont végtelenül hiú is.

- Hát ez eléggé érdekes információ - dörmögtem bólogatva. - Nagyon köszönöm. Szóval, hová menjünk ebédelni?

Iella játékosan megpaskolta a hasamat, és a fejét csóválva kijelentette:

- Olyan helyet kell keresnünk, ahol egy kicsit felhizlalhatunk téged. Eléggé lefogytál.

- Megkezdtem a felkészülést. Már majdnem két hét telt el azóta, hogy eldöntöttem, elhagyom az osztagot, és belépek a Jedi Akadémiára - válaszoltam, és egy székre hajítottam a törölközőmet, nem törődve azzal, hogy a takarítódroid okvetlenül értesíteni fogja Füttyöst, aki aligha hagyja szó nélkül ezt a szörnyű tettemet. - Emlékszel még, milyen kemény volt a kiképzés a KorBiz Akadémiáján, és azt még kölyökként csináltam végig. Erőnléti edzés hajnalban, aztán futás, aztán az előadások, még több futás, különféle gyakorlatok, és őrszolgálat. A Jedi Akadémián ugyanezt fogjuk csinálni, sőt még többet is.

- Igen, az élcsapatok élcsapatához fogsz tartozni - jegyezte meg mosolyogva Iella. - Gondolod, hogy megfelelsz a kihívásnak?

- Forrón remélem. Nagyjából egyidős Vagyok Skywalker mesterrel, es talán ugyanolyan jó formában vagyok, mint ő, de a nyakamat rá, hogy egy rakás kölyköt hoz be az Akadémiára. Tényleg össze kell kapnom magam, hogy tarthassam a lépést. És sikerülnie kell, mert Miraxnak szüksége van rám.

- Remekül fogsz boldogulni, Gorran - felelte Iella. - Vagy inkább Keirannak szólítsalak?

- A Corran tökéletesen megteszi.

- Rendben, tehát mit szólnál ahhoz, ha ithori kaját ennénk? - vetette fel Iella.

- Nem rossz - dünnyögtem -, de én inkább olyasmit ennék, amiben több az állati fehérje.

- Néhány szektorral odébb van egy új twi’lek étterem. Egy bizonyos Car’ulorn nyitotta nemrégiben - javasolta Iella.

- A Kavsrach-ra gondolsz?

- Igen, azt hiszem arra - felelte Iella bólogatva. - Úgy hallottam, egészen különlegesen készítik el a mynockot.

- Ahhoz hogy én mynockot egyek, tényleg különlegesnek kell lennie - jelentettem ki, azzal rákacsintottam a barátomra, és hozzátettem: - Nawara szerint nagyon jól főznek. Hát akkor, menjünk oda! Felkapok valamit, és már itt sem vagyunk!

Mialatt én felöltöztem, Iella felhívott egy információs szolgálatot, és megtudta, hogy az étterem sokkal közelebb esik annál, mint ahogyan gondoltuk. Úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk odáig, rögtön indulás után felvettük azt a kényelmes sétatempót, amit akkor szoktunk meg, amikor együtt járőröztünk a Korélián. Az azóta eltelt sok-sok év mintha elolvadt volna, mialatt Iella rámutatott azokra a dolgokra, amelyekről tudta, hogy szórakoztatónak vélem, és magam is ugyanígy tettem.

Óvatosan oldalba böktem a könyökömmel, és megkérdeztem tőle:

- Amikor annak idején együtt dolgoztunk, gondoltad volna, hogy mindketten itt kötünk ki, a Coruscanton? - Iella hunyorított egyet, aztán megvonta a vállát, és így felelt:

- Legfeljebb vakációzni jöttem volna ide, bár legalább száz világról tudok, ahová szívesebben elutaztam volna. Diric akart mindig idejönni, hogy láthassa a Galaxis központját. Akkoriban én még túlontúl városiasnak tartottam. - És most?

- Ha már itt vagy, hamar rájössz, hogy a Coruscant nem egyetlen, óriási város, hanem kerületekre, környékekre és kisebb városállamokra oszlik - fejtegette Iella. - Nem egy egybefüggő, irdatlan betontömb. - Ravaszkásan rám vigyorgott, és hozzáfűzte: - És még most is szeretnék eljutni egy olyan helyre, mint például Alakatha. Ebben a pillanatban két apró rodiai gyerek cikázott el mellettem, mire megtorpantam, és támasztékot keresve nekidőltem Iellának.

- Megkérhetnéd Cracken tábornokot, hogy küldjön oda - vetettem fel aztán -, mondjuk azért, mert szeretnél utánajárni, hogy Riizolo hogyan választotta ki a célpontját.

- Igen, erre már én is gondoltam - felelte bólogatva Iella de akkor azt a kalózosdit játszó huttnyálcsomót is el kéne vonszolnom magammal, márpedig erre a legkevésbé sem vágyom.

- Akkor beszélj Wedge-dzsel - mormoltam mosolyogva. - Neki is jól jönne egy kis kikapcsolódás.

- Nem rossz ötlet - hümmögte Iella, azzal besiklott elém, mert egyre több gyalogos bukkant fel körülöttünk. Kikerült egy kisebb csapat whiphidet, majd rámutatott egy vörös fénygömbre, amely néhány szinttel lejjebb világított. - Az lesz az étterem!

Mind gyorsabban szedtük a lábunkat, és hamarosan megérkeztünk a Kavsrach-hoz. Az étteremben máris sokan tartózkodtak, főleg twi’lekek, amit jó jelnek vettünk, viszont kissé nyugtalanítónak is találtunk, mialatt az egyik felszolgáló az asztalok között kanyarogva elvezetett minket a konyha bejárata közelében álló üres asztalhoz. A twi’lekek ugyanis beszélgetés közben a fejcsápjaikat - pontosabban a lekkuikat - mozgatva adnak nyomatékot a mondandójuknak, pontosan úgy, ahogyan az emberek a kezükkel, ennélfogva akármerre néztünk, kígyókra emlékeztető, vonagló és tekergőző nyúlványokat láttunk mindenütt.

Az asztal felett fénylő holografikus étlapon keresztül Iellára pillantottam, és odaszóltam neki:

- Juttasd eszembe, nem akarok enni semmi olyat, amihez hosszúmetéltet adnak.

Iella felkacagott, és a fentről számítva harmadik tételre mutatva megszólalt:

- Mynock Koronaváros. Marinált mynockcsíkok, vweilu-dió esi ithori chale fűszeres egyvelege, lum-mártással.

- Remekül hangzik, de nekem jobban tetszik a roston sült gorn - feleltem, és mosolyogva hozzátettem: - Egy viccre emlékeztet, amit nemrégiben Wedge-től hallottam.

- Az, amikor a bothai bemegy a kocsmába egy gornttal?

- Te is hallottad? - kérdeztem vissza. - Beszéltél Wedge-dzsel?

- Jaj, Corran, legalább egymillió bothai és gornt vicc létezik - válaszolta sóhajtva Iella és azt hiszem, az összeset hallottam. Eléggé népszerűek a Titkosszolgálatnál. - Lenézett az asztalra, és hozzátette: - De nem, nem beszéltem Wedge-dzsel.

Megérkezett a pincérünk, és felvette a rendelést. Közölte velünk, hogy remekül választottunk, de a lekkuin végigfutó remegés azt jelentette számomra, hogy inkább inna rankorvizeletet, semmint megkóstolja a roston sült gornthúst. Én azonban nem hagytam magam megfélemlíteni, és még egyszer odaszóltam a fiatal nőnek:

- És dupla adag öntettel kérem, ha lehet.

A felszolgáló szótlanul bólintott, majd elsietett, én pedig Iellára szegeztem a tekintetemet, és megkérdeztem:

- Szóval, hányadán állnak a dolgok kettőtök között? Nekem úgy tűnik, kölcsönösen kedvelitek a másikat, és jól kijöttök egymással.

Iella töprengve ráncolgatta a homlokát, és a mutatóujja körmével piszkálni kezdte a hüvelykujja körmét. Régtől fogva ismertem ezt a jelet, mindig így tett, amikor nem tudta biztosan, hogy mit válaszoljon.

- Bárcsak tudnám - mondta aztán, rövid latolgatás után. - Tény, hogy jól kijövünk egymással. Wedge nagyon megértően viselkedett, amikor Diric visszatért, és Diric halála után mindenben támogatott. Ha valaki, hát te tudod, hogy mennyit dolgozunk, így aztán nem sok időnk jut egymásra. Ráadásul Wedge-nek új feladatai vannak, amelyek még több idejét rabolják el.

- Igen, de te meg tudnád győzni arról, hogy csináljon magának egy kis szabadidőt - jegyeztem meg félhangosan.

- Szeretném hinni, hogy így van. Hát, nem is tudom... - felelte Iella, azzal hátradőlt, és rántott egyet a vállán. - Emlékszel arra, amikor Sassich főfelügyelőt nevezték ki a KorBiz igazgatójává? Alig negyven éves volt akkoriban, ami ritka szép pályafutás.

Felidéztem magamban a történteket, és bólogatva válaszoltam:

- Igen, eltemette a férjét, aztán megvette azt a chirq vörös ZRX- 29-es siklót, és felvette személyi edzőnek azt az ikerpárt, akik fele annyi idősek voltak, mint ő. Erre nagyon emlékszem...

- Szerettél volna te valamelyik fickó helyében lenni - szólt közbe vigyorogva Iella.

- Nem, akkoriban én a siklójára áhítoztam - válaszoltam nevetve. Úgy rémlik, az anyám mondott róla néhány gondosan megválogatott szót.

- Azt állítod, hogy az anyád akárcsak egyszer is megkritizált valakit? - kérdezte hitetlenkedve Iella.

- Ezt egy szóval sem mondtam. Emlékezetem szerint anyám csak annyit jegyzett meg, hogy egy Incom ZX-26-os sokkal praktikusabb vétel lett volna. - Lebiggyesztettem a számat, és hozzátettem: - Bár ez tőle már elég kemény kritikának számított. Mindig is úgy tartotta, hogy a pletykálkodás ócska ízlésre vall. Tehát mi a helyzet Wedge-dzsel?

- Szerintem ő most az életének egyik átmeneti időszakát éli - fejtegette Iella. - Több mint egy évtizeden keresztül élet-halál kérdésekben döntött. És a döntései nyomán sokan meghaltak. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz döntéseket hozott, és ha másvalaki lett volna az ő helyén, kevesebben haltak volna meg. És ő már akkor ezt csinálta, amikor te még nem léptél be a KorBiz- hoz. Wedge... mennyivel is idősebb nálad? Két évvel? Ez azt jelenti, hogy őrá már akkor szörnyű nyomás nehezedett, amikor te még kölyök voltál. Tekintetbe véve a szülei halálát, meg hogy hajózásból próbált megélni...

-... meg hogy Booster Terriknél dolgozott - szúrtam közbe.

-... igen, azt is, szóval, sosem volt esélye szabadon élni. Sosem tehette azt, amihez igazán kedvet érzett. És azt hiszem, most végre azt i teszi, és talán nem venné szívesen, ha a környezetében bármi a régi életére emlékeztetné.

A Wedge helyzetéről szóló elemzése eléggé pontosnak tűnt, de háti Iella mindig is kiválóan ismerte mások jellemét.

- Mindez azt jelenti, hogy meghátrálsz? - kérdeztem a tekintetemet a szemébe fúrva.

Iella szomorú arcot vágva bólogatott, aztán elmosolyodott, merül megérkezett a felszolgáló, és lerakta elénk a tányérokat.

- Az illata valami csodálatos - állapította meg -, nagyon köszönjük.

Lenéztem a szósszal teli, tálnak is beillő mélytányérra. A sűrűi trutymó felszínén ökölnyi valami ringatózott, míg a mélyéről buborékok törtek fel - előbb sötétbarnában játszottak, aztán, mialatt a faluk elvékonyodott, egyre világosabb árnyalatot öltöttek, végül sorban kipukkantak.

- A lényeg az - próbáltam bölcselkedni -, hogy ez még mindig jobb, mint az akadémiai koszt.

A pincérnő a lekkuit finoman megrezegtetve jelentőségteljes pillantást vetett rám, mintha azt akarta volna közölni velem, hogy „én előre szóltam”, aztán sarkon fordult, és elsietett.

Iella feltűzött egy falatnyi mynockot a villájára, amit nyomban a 1 szájába vett, aztán lehunyta a szemét, és elégedetten felsóhajtott:

- Ez tényleg nagyon jó.

Az ételének illata megcsapta az orromat, és összefutott számban a nyál. Hogy megelőzzem a további kellemetlenségeket, beledöftem villámat a gornthúsnak tűnő göröngybe, ami nyomban elsüllyedt.

- Annyira örülök, hogy jól érzed magad, Iella - dörmögtem, és a gyomrom hangos kordulása mintegy kihangsúlyozta a gúnyos megjegyzést.

Kicsit előredőlt, és az összeesküvők módján, alig hallhatóan suttogta!

- Magadnak köszönheted. A twi’lekek ócska turistatápnak tartják a gorntot. Mintha nerftejet rendeltél volna egy igazi, belevaló kocsmában.

Miért azzal meg mi a baj? - méltatlankodtam felháborodást színlelve, - Már többször is megtettem! Iella felkacagott, én pedig rádöbbentem, hogy mennyire hiányzott ez a hang.

- És hányadán állsz ezzel az Akadémiával? - kérdezte aztán elkomolyodva.

- Ha nem érezném úgy, hogy be kell lépnem oda, és ha nem érezném, hogy az apám is ezt akarná, nem hiszem, hogy belépnék - válaszoltam a fejemet csóválva.

- De igen, Corran, megtennéd - felelte Iella, és ő is megrázta a fejét. Amint hírét vetted volna a létezésének, azonnal beléptél volna. Még akkor is, ha Mirax nem tűnik el.

- Ezt meg mire alapozod? - kérdeztem, azzal hősiesen felnyársaltam, és a számba gyömöszöltem egy tekintélyes méretű húsdarabot. - Hogy mondhatsz ilyet?

- Társak voltunk, emlékszel? - felelte Iella. - Benned mindig is megvolt a versenyszellem, ami néha rendkívül hasznos és kellemes vonás, ameddig valaki nem áll az utadba. Akarod tudni, hogy miért lettél te az első, aki valaha megszökött a Lusankyáról? Mert semmiképpen sem tűrhetted, hogy Isard legyőzzön téged.

- Jó, de mi köze ennek az Akadémiához? - szóltam közbe.

- Mindig is azt akartad, hogy te legyél a legjobb - magyarázta Iella, - És ha Jedi leszel, az tökéletesen megfelel ennek. Nézz csak magadra, Corran! Máris megkezdted a felkészülést, még mielőtt megkezdődött volna a felkészülés. Kiszámítottad, hogy Skywalker mester nálad fiatalabb tanítványokat fog hozni az Akadémiára, és azt is kitaláltad, hogyan múlhatod felül őket.

Rágcsálni kezdtem a gornthúst, és mélyen elgondolkodtam. Kicsivel később még mindig ugyanazt a falatnyi húst rágcsáltam. Igazából úgy találtam, hogy az Iella szavaiban rejlő igazság legalább olyan kemény és szívós, mint a gornthús, és mindkettő fájdalmat okozott, mialatt nagy nehezen lenyeltem. Noha nem szívesen, de végül elismertem magamban, hogy Iellának igaza van. Leerőltettem torkomon a húst, aztán köhögtem egy kicsit, végül odabólintottam a barátomnak.

Iella kinyújtotta a jobbját, a mutatóujjával megkopogtatta a homlokomat, és tovább beszélt:

- Az egyetlen dolog, amire egyelőre nem jöttél rá, hogy az a személy, akivel valóban versenyben állsz, te magad vagy. Luke Skywalker kemény kiképző lesz, eziránt semmi kétségem. És tudom, hogy Wedge is az volt, de ők ketten korántsem lehetnek olyan kemények hozzád, mint amilyen te magad vagy. Biztosra veszem, hogy nem fogsz meghátrálni, és csak remélni tudom, hogy amikor megérzed majd a rettentő nyomást, eszedbe jut, hogy annak java része a saját konok fejedből származik.

Mellbe vágtam magamat néhányszor, hogy lejjebb segítsem a gornthúst, és megjegyeztem:

- Tudod, ezt azért korábban is elmondhattad volna.

- Megtettem - válaszolta Iella. - Nem is egyszer. Csak akkor nem hallgattál rám.

- Akkoriban, amikor az apám meghalt - dörmögtem, tekintetemet az asztalra szegezve.

- Így van - erősítette meg Iella, és sokkal lágyabb, szelídebb hangon folytatta: - Rengeteget tanulhatsz Luke Skywalkertől. Talán attól van, hogy Jedi, mindenesetre úgy tűnik, ő inkább a szíve után megy, az érzéseit követi. Te elsősorban az agyadra támaszkodsz. Az örökös töprengés és elemzés egyértelműen rád vall, Corran, és rendkívül hasznos volt, amikor még a KorBiz-nak dolgoztál, de azt hiszem, most, a felkészülés alatt meg kéne nyílnod.

- Igen, valószínűleg igazad van - feleltem ütemesen bólogatva, - Hát, majd meglátjuk, mennyi időbe telik, mire a régi szokások kivesznek belőlem.

Iella a szemét forgatta, és megkérdezte:

- Ez azt jelenti, hogy addigra lesz belőled Jedi, mire a napunk novává fúvódik?

- Jó, értem a célzást.

- Remek - helyeselt Iella, és rám kacsintott. - Nincs kedved megkóstolni ezt a mynockot?

Lenéztem a tányérjára, és megráztam a fejemet.

- Szó sem lehet róla. Én terveztem meg az útvonalat, hát most végigrepülöm. Amúgy meg, ez a gornt nem is rossz, ha eltekintünk az ízétől, meg hogy nem lehet megrágni, meg hogy megfulladsz tőle.

- Rendben, fél óra múlva visszatérünk a kérdésre - felelte sejtelmesen vigyorogva Iella.

Ez a kilátás már valóban kezdte megfeküdni a gyomromat. Felsóhajtottam, és megszólaltam:

- Nézd, Iella, igazán méltányolom mindazt, amit elmondtál. Ezen felül azt, hogy itt vagy, és hogy tudom, szívesen segítenél nekem, máris elég ahhoz, hogy lendületben maradjak. Ezt mindenképpen tudnod kell.

Iella rám emelte azt a nagy, barna szemét, néhány pillanatig figyelmesen tanulmányozta az arcomat, majd fojtott hangon közölte:

- Hiszek neked.

- És azt is tudnod kell, hogy nagyra értékelem a segítségedet - folytattam kissé meghatottan. - A hajfestékkel meg a híresztelésekkeI együtt. - Beleerőltettem a villámat egy kisebb húsdarabba, és hozzátettem: - Lenne még egy kérdésem, amire te valószínűleg sokkal könnyebben megadhatod a választ, mint bárki más.

- Hallgatlak.

- Többekkel beszéltem már a döntésemről, de a nagyapámmal még nem. Szerinted mennyi esélyem lenne besurranni a Koréliára, taláikozni a nagyapámmal, aztán eltűnni onnan?

Iella néhány másodpercre a gondolataiba merült, aztán letette a villáját, és belekezdett:

- Nem hiszem, hogy a Diktátor ügynökei szemmel tartják Rosteket, vagyis őt meglátogatni aligha okozna problémát. Viszont a mai lnapig érvényben van az ellened kiadott letartóztatási parancs. Kirtan Loor hagyatéka még most is gondot okozhat neked, ha felismernek és börtönbe vetnek. Ami pedig a ki- és bejutást illeti, a jelenlegi kormányzat sem boldogul jobban a csempészekkel, mint az előzőek. Amennyit te a rendszerről tudsz, viszonylag könnyen bejutnál. Az igazi gond az, hogy a koréliai kormány és az Új Köztárság közötti viszony nem éppen felhőtlen. A helyedben nem akarnám, hogy elkapjanak a Korélián.

- Értelek - dörmögtem rosszkedvűen. - A közelmúltban az a benyomásom támadt, hogy az utolsó holoüzenetemet ízekre szedték, mielőtt a nagyapám megkapta. Nem sok került hozzám a válaszából, de még a sorok között olvasva is úgy éreztem, keveset értett meg abból, amit tudatni akartam vele. - Nekiláttam levadászni egy újabb húsdarabot, ami megakadályozott a további beszédben, így aztán csak rántottam egyet a vállamon.

- Ha szeretnéd, GCorran - válaszolta megfontoltan Iella keresek neked egy biztonságos sávot, amin kapcsolatba léphetsz Rostekkel. Persze, ilyen célra nem szabadna igénybe venni a forrásainkat, de így legalább nem rohannál oda, és nem tennéd kockára az egész jö vődet.

Biccentettem egyet, és mialatt felkészültem a nyelés kínjaira, halkan feleltem:

- Köszönöm, és nagyra értékelem.

- Semmi gond - dörmögte nagyvonalúan legyintve Iella. - Nem bánom, ha sikerül megóvnom téged a bajtól. Ezt teszik a barátok egymásért.

- Köszönöm - ismételtem, azzal szélesen mosolyogva felnéztem a felszolgálóra, aki ebben a pillanatban odalépett hozzánk, és megkérdezte, hogy elégedettek vagyunk-e az ebéddel.

- Óh, igen, tökéletesen - jelentettem ki határozottan, mire a twi’lek hölgy lekkui megrándultak.

- És mit szólnának némi édességhez a végére? - érdeklődött;

Megint rámosolyogtam, és Iellára kacsintva válaszoltam:

- Az még jól jönne. És a barátom fog rendelni mindkettőnknek. Tudja, ezt teszik a barátok egymásért.